A sorozat, amit nem értek: Az Ifjú Pápa

Az Ifjú Pápa egy nagyon..... rendhagyó és érdekes sorozat. Ezért is kezdtünk bele itthon, mert mindenki más dicsérte. Milyen különleges. Végre egy jó sorozat a katolikus egyházról. Egy ifjú pápa aki felforgat mindent, ami szent. Na mondtam, ez nekünk való.

El is kezdtük nagy serényen. Már ledaráltunk két teljes részt és a haramdik felénél jártunk, mikor odafordultam életem nagy szerelméhez, aki a bal oldalirányomba esett az ágyon és azt mondtam;

Ez egy tök jó sorozat. Jude Law - akit nem is szeretek - tök jól hozza a Pápát, meg minden. De te érted, hogy mit akar?

Mire ő azt felelte: 

Nem. De most már érdekel, hogy mi sül ki belőle.

 Legalább nem voltam egyedül.

Mindenki azt hinné, hogy az Ifjú pápa a következő menetrend szerint pörög előre: adott a Pápa aki szemtelenül fiatal - 42 éves körül van. Mivel ilyen fiatalon lett egyházfő az ember azt hinné, hogy fenekestül felforgatja az egyházat azzal, hogy végletekig modernizálja azt és mindazt amit eddig az egyház tabuként kezelt a napvilágra hozza és szétcincálja ezeket a kínos témákat.

Nos, nem. Az ifjú Pápa nem így tesz. De ki is ez a Pápa?

Lenny Belardo - XIII. Pius pápai néven fut, egyébként Jude Law játssza - egy árva fiú, akit a szülei 9 évesen adtak le egy katolikus árvaházban Olaszországban - egyébként amerikai származású. Mary nővér - Diane Keaton - , az ottani nevelőnő neveli fel, majd papneveldébe megy, pap lesz és évekkel később pápa. Egy nagyon-nagyon ellentmondásos pápa.

Ugyanis elég nehéz eldönteni, hogy Pius totál őrült vagy egy megalomániás vadbarom vagy csak simán utálja az egyházat valójában és a lefejezésére készül vagy mindazt, amit tesz halálosan komolyan gondolja. Ugyanis nézetei annyira maradiak, hogy már-már az inkvizíciót vissza nem hozza. Álláspontja szerint azért bővül az egyház hívőinek száma, mert tele van kamu-hívőkkel, tessék-lássék hívőkkel, 'szánom-bánom, amit tettem, ugye bűnbocsánatot kapok?' hívőkkel és ő ezen változtatni kíván. Gyökeresen. Nem mutatkozik a hívők előtt, nem tart nyílt imádságokat, egyetlen egy nyílt beszédén a frászt hozta mindenkire, aminek következtében a hívők száma csökken, az adományok mennyisége szintúgy és minden jel arra mutat, hogy a katolikus vallás eléri végnapjait. Drasztikusan szűri a leendő papokat, álmok törnek ketté. Nem jár bűnbocsánat mindenkinek és Pius nagyon szeretné továbbá azt is, ha az egyház régi hatalma - politikai is of course - visszaállna. A bíborosai könyörögnek neki, hogy legyen finomabb, mert így mindent elveszítenek, de a Pápa hajthatatlan. Nem túl szimpatikus egyéniség.

 

 És mégis, az egyik pillanatban általam annyira ellenszenvesnek vélt Pápa magánbeszélgetései mégis olyan.... finomak. Egy végletekig beszűkült szemléletű, már-már félelmetes karakter tud annyira gyengéd lenni és olyan igazságokat mondani, hogy az ember nem tudja hirtelen hova rakni. Egyik pillanatban ki akarja átkozni a meleg papokat az egyházból - annak ellenére is, hogy cölibátust fogadtak - a másikban pedig könyörög Istenhez egy terméketlen nő gyermekáldásáért. Ahhoz az Istenhez, akiben kijelentései alapján nem is hisz, aztán pedig csodákról beszél és úgy védi Isten létét, mintha ott állna előtte, szabadon kézzelfogható dolog volna. Egyszerűen nem lehet eldönteni, hogy milyen is Lenny valójában, mit akar valójában. Roppant bosszantó.

A sorozatot áthatja ez a követhetetlen hangulat, de erre a rendező, a vágó és az operatőr profi munkája jócskán rá tesz. A kameraállások zseniálisak, egyszerűen zseniálisak. Bármikor, bármelyik pillanatban bevághatnak egy olyan snittet, amin az apácák - teljes zárdai ruhában - fociznak vagy röplabdáznak. A papok az okoskütyüjüket püfölik, isznak és cigiznek. És a Vatikán kertjében egy kenguru ugrál, amit a jelek szerint a Pápa képes.... irányítani. De a jelek szerint a Piusz csodákat is tesz. Mégse mondanám jó embernek. Igazság szerint gonosznak se. Őrültnek talán.

A zene is érdemel pár szót. Ugyan a sorozat helyszíne a Vatikán és ennek megfelelően is nézz ki minden (bár nem meglepő, hogy nem Vatikánban városban forgatott a stáb), mégse hallunk aláfestő áriát. Helyette simán szól a szinti, mintha valami korai nyolcvanas évekbeli korszakban lennénk, bőrszerkóval és fekete rúzzsal. A fiúkon. Helyette bíborosokat látunk.

Részemről sosem voltam kiegyezve a vallással. Nem teljesen értek egyet vele meg a szabályaival és Piusz maradi nézetei már-már dühítőek. Mégis az embert furdalja a kíváncsiság: mit akar ez az ember? Hatalmat? Elhiszi amit mond? Mégis tagadja, hogy csodákat tenne, néha olyan, mintha utálná, hogy pápa lett és csak muszájból csinálja ezt a melót aztán bumm! Teljes hatalomgyakorlás, ellentmondást nem tűr. Aztán megint váltás: gyengéd, megértő barát, már hajlandó lennék neki elnézni bármit, amikor ismét bekattan.

Ez a sorozat nem egy Westworld, amit szinte felzabáltam, annyira élveztem, mikor kattog az ember agya a fordulatokon. Itt a miérteken és a mi vanokon kattog. Nehezen emészthető az Ifjú Pápa, de mostmár végignézem az első évadot, hisz túl vagyok a felén.

BTW, a főcím is zseniális.